miért nem vagyok képes koncentrálni egy adott feladatra?

had nevezzem jobb szó híján agyviharnak ami közbe bennem szokott dúlni.
van olyan, hogy összejönnek a dolgok, olyankor igazán nagyszerű lenne valami segítség, amolyan mankó.

ebben az epizódban az előbb megnevezett agyviharra keresek megoldást.
először is, rengeteg időt és energiát kellett beleöljek abba, hogy megértsem mi történik velem, miért dolgozik az idegrendszerem ellenem,
hisz az is én vagyok, akkor ezt azt jelenti én se tudok saját-magammal együttműködni ezentúl?

buta gondolatok ezek, de mint sokan én se vagyok mentes az érzelmektől. az agyvihar egy érzelmi túlcsordulás, amolyan betelik a pohár féle. viszont vannak olyan kulcsfontosságú események az életben mikor az érzelmi túlfűtöttség nemhogy nem segít, épphogy az ember ellen dolgozik. a kérdés miért? miért nekem kell uralkodni magamon? kell nekem uralkodnom magamon?


ha magadra ismersz ezekben a gondolatokban akkor helyen vagy, nekem is épp elég dolgom van ezzel. rögtön a legelső epizódban egy velem megtörtént eseményt mondtam el, most is ezzel a lehetőséggel szeretnék élni. 

nemrég szomorú hírt kaptunk, egy nagyon közeli barátom testvére elhunyt, hátrahagyva gyerekeket, férjet.
mindez nem kellene probléma legyen, hiszen az élet megy tovább és ha azt vesszük nem nekem van dolgom ezzel.

viszont itt jönnek közbe a 'meta' érzések, mint például a feleségem nagyon együtt tud érezni a kicsikkel, 
a munkám igényel egy elég magas fokú odafigyelést, ilyenkor meg nehéz jelen lenni, meg jó férje lenni az asszonynak és támogató lenni, a barátnak támasza lenni, stb.

a házasság nem kívánságműsor, inkább egyfajta szolgálat, hogy együtt tovább tudjunk. a munka sem olyan választás kérdés amit könnyen el lehet hagyni, nem utolsó-sorban pedig közeli ismerősről van szó, nehezebb elkerülni a fájdalmat, és nem hiszem, hogy kell.

az én megküzdésem minden szempontból egyszerű, hallgatok az idegenszeremre, ami ebben az esetben jelzi, hogy gáz van, ilyenkor nagyon zúg, 
hagyom magamnak megélni, elnyomni már nem akarom, az nem vezetett idáig sehova, szabadságot is vettem ki, nem árt ha nyugodtan elvagyok, így van időm gondolkodni és emészteni. 

4 nap letargia az én fülzúgásomnak sajnos egy kicsit sok ezért tovább kell lépnem.
kell is, muszáj is mert ha ebben az állapotban ragadok, az rosszabb mintha nem hasznosan tölteném az időmet.

a negyedik nap végére már fenn tudom egy feladaton tartani a figyelmemet. ez már egy jobb állapot. így eredményesnek találom a szabadságot meg az emésztési folyamatot is.


mindezzel nem akarom mondani, hogy milyen jó, hogy így csinálom és te is ezt tedd, mindössze egy példát hoztam. 

amit ebből az epizódból magaddal vihetsz szerintem a 
következők:
az élet bármikor odacsaphat, ezért ha nincs más eszközöd rá, hagyd megtörténni, megélni a pillanatot. 

a bekezdésben megnevezett agyvihar, szerintem egy kicsit se egyedülálló belső folyamat, bárkivel elő tud fordulni, érzésre  leginkább a tomboló tengerre tud hasonlítani. 
az önuralomra meg a válaszom meg igen kell az, mert ha ebbe a viharba szaladgálunk céltalanul bóklászunk, csak fáradtak vizesek és végső soron kimerültek leszünk.
a legjobb megoldás, hogy keresünk egy helyet ahol kivárhatjuk a végét mert egy ember mit se képes tenni ellene, ha viszont türelemmel kivárjuk a végét egy fenséges panoráma tárulkozik fel előttünk előbb-utóbb.

ne feledd ilyenkor elfogadás az igazi barátod.

mára ennyi, 
amennyiben tetszett az epizód kérlek add tovább, hogy egy ilyen műsor.
előre is köszönöm.
jövő héten jelentkezem újra.