ki irányít, a félem téged vagy te a félelmet?
csodás dologgal vagyunk megáldva, önmagában az agyunk képes olyan komplex dolgokra amit semmi más nem tud,
hogy a mai trendekkel éljek, a fejünk fölött éppen növekszik egy mesterséges intelligencia pontosabban sok kis különböző, ahogy én látom a magunk idétlen módján megpróbáljuk megalkotni a gondolkodásunk egy általunk se teljesen értett tökéletlen mását.
és itt a pont, sok esetben az emberi gondolkodás visszásságát mi magunk se értjük, mégis meg akarjuk alkotni.
hogy rövidre fogjam remélhetőleg erre azért kerül sor, hogy segítsen nekünk, 
remélhetőleg nem magunkra szabadítjuk ezzel a poklot lásd Terminátor, Matrix hanem egy élhetőbb hellyé tegyük általa vagy vele e helyet amit Földnek hívnak.

jó kis indítás, mint kivehető ez egy félelemnek a megfogalmazása, ebben az epizódban megpróbálom ezt kibontani.
ugyan messziről indítottam és a kép is nagy mert egy bolygó szerepel benne, de mint minden ami az ember és az emberi érzelmekkel kapcsolatos valójában iszonyat pici, főleg ha ilyen távolról nézzük. :D

hosszú ideje nem gondolkodtam ezen, de a döntés ami odáig vezetett, hogy itt vagyok és vetetem ezt az epizód anyagát valamennyire félelem vezérelt.

az időszak amikor még nem volt biztos, hogy mi az ami miatt a fülzúgás tartóssá vált nálam, két állapot között vívódtam, a félelem meg a remény.
féltem hogy mi lesz ha így marad és reménykedtem hogy segítenek rajtam. 
az egyik bekövetkezett a másik meg soha nem létezett... szeretném ezt szebbíteni, de valahogy nem megy, azt-hiszem már nem is kell.

leginkább úgy tudnám ezt az időszakot leírni mintha feldobtak volna egy érmét az meg ott ragadt volna feldobva és lassan fordulva bizonytalanul mintha csak nem tudná tétován merre essen majdnem egy éven át, kimerevedett.

idegölő az ilyen magatehetetlen állapot, de szerencsére már a múlté. rágódni meg azon, hogy mi lett volna ha, értelmetlen, a mi lett volna ha soha nem a jelenhez köthető bárgyú valami. nem is értem, pedig én is megjárom vele közbe a saját táncomat.

na ezt modellezd le chatGPT. 

viccet félretéve, picit visszakanyarodnék az előző epizód tartalmi mondanivalójára, ha képesek vagyunk egy kicsit szeretni magunkat, pontosabban ha hajlandóak vagyunk ilyen időszakban is újratanulni magunkat egy picit szeretni minden nap egy kicsit könnyebbé válik, nem sokat csak egy picit, az is elég.
már csak azért is mert, a félelem öngerjesztő és sokaknál láttam azt, hogy a félelmük pillanatok alatt teljesen lemerevedett pánikba váltott, ott meg ki tudja mi zajlik le, ilyenkor ha egyszer lehet ne hagyjuk, hogy az agyunk ezt az idegpályát tanulja meg jól, adjunk neki esélyt a más elfogadóbb szerethető mikénteknek is pályát építeni.

hogy kiegészítsem a 8.-ik epizódot az agyunkban nagyon sok plasztikus folyamat zajlik le, azért, hogy ne csak a félelem, ne adj .. rettegést erősítjük, neki egy szupersztrádát építsünk idővel, míg a többiek még csak mezei ösvényen való haladást épphogy engedjük, kérdem én hol ezzel a képpel a probléma?
jól sejted nincs egyensúlyban.
egy ilyen komplex rendszert meg már valamilyen tökéletlen módon modellezhetünk iszonyat nagy számítási kapacitással, temérdek mennyiségű energia befektetésével, az viszont nem mi leszünk, azt nem mi fogjuk megélni, másként mondva az a tapasztalat nem a mienk. 
bátorítanálak arra, hogy légy kíváncsi fedezd fel mi az amivel magadnak egyenlő esélyt adsz a mindenféle érzéseid megélésére.
tedd ezt magadért ha nagyon közelről nézzük. vagy másért ha úgy jobb neked. zárógondolatként meg az ha magadon ily módon segítesz valójában a bolygó kis szeletén segítettél.
ezt hívják nagyobb jónak? talán ez is megfejtésre vár, de nem ma.
köszönöm hogy meghallgattál, jövő héten jelentkezem újra.