Hello Világ, nemegyszer túlérzékenynek neveztek. 

Volt hogy el kellett mennem a helyről,
volt olyan, hogy nem tudtam sehogy elmenni arról a helyről.

Feszült helyzetben tisztán gondolkodni nem kis feladat, nemcsak feladatnak nem kevés, a legnehezebb kihívásnak tűnik.

Főleg ha a fülzúgás magasabb sebességre kapcsol és száguldozni kezd, de ki tudja hova?

Pontosabban mondva, a gondolatok, az önvád, hogy valamit elrontottam azért van ez, az hogy nem mond senki semmi használhatót, és csak érzelmi sebtapaszokat tudnak adni, még az orvosok is… na az kiszolgáltatott állapot, és érzelmekkel tele, amit még a gondolatok tetéznek.

A mai miért valahogy így szól:
Mire van behatásom és mi az ami rajtam kívülálló.
Hogy tud a fejlődés és a tisztán látás ebben segítő kezet nyújtani?
Legfőképp miért ebben látok megoldást?

Szükségtelenül keserű bekezdés semmi kétség, az előző epizódba elmondtam mire gondolok Gyermek-úr alatt, most kiegészíteném egy másik karakterrel aki nem könnyítette meg nekem a kezdeti időszakot, legyen a neve Gondolat-király.

Kicsit úgy képzelem el mint egy szorgalmas könyvtárost, aki mindent címkéz és mindent rendszerez,
mindig nála van az index-kártyája és ha Gyermek-úr valamit mondai akar, akkor ö az index aprólékos jegyzetéről rámutat a régmúlt tapasztalatára,
és bizonyítja a helyességét, elfogadja hogy az amit éppen Gyermek-úr érzés gyanánt átad miért az ami.
Logikát keres meg ott is ahol nincs.
Ennek a fontos indexelésnek van egy hátulütője, Gyermek-úrat nem érdekli a logikák, úgy mondanám az ö emlékezete aranyhaléhoz hasonlatos,
azaz szinte nem létező. Mindig dolgozni akar és ha Gondolat-király rámutat egy régmúlt teszem-azt fájdalomra akkor ö újraéli azt meg az újat is.

Ami súlyosabbá teszi a helyzetet, hogy ezek ketten egymás értékítéletére hagyatkoznak a kapcsolat köztük úgy-mondanám emlékezet előtti, törhetetlen.

Hogy pontosabb legyek ez a Homloklebeny:  ami a gondolkozás, tervezés, beszéd, a csontvázizmok akaratlagos mozgatása, érzelem, problémamegoldás, személyiség-ért felel, a Wikipedia szerint. Mivel orvos se vagyok ezért rájuk hagyom az orvoskodást, inkább a megoldásom irányába mennék.

Fül-zúgva egy általános feszültség van jelen az agyban és a testben, ha nincs fizikai probléma akkor túl sok segítség nem áll rendelkezésre, senki nem ad jóformán semmit csak nyugtatót vagy szokd meg-et, vagy olyan ötletekkel jönnek hogy még-több stresszhormont injekcióznak be lokálisan cortisol formájában, hátha lesz valami. De konkrétum az nincs, csak iszonyat sok várakozás mindenfele, meg bizonytalanság, a legjobb dolog, hogy mindegyik szakorvos még boldog is azért mert nem talált semmit fizikailag. Ezt a keserű pirulát sajnos le kellett nyelnem.

Ahogy már említettem egy korábbi epizódban egy megoldás fele mozdulás az ha le tudom foglalni magam. A lefoglalom magam eleinte játékból állt, ha munkán kívül voltam, de az sehogy se építő inkább időnyelő.
Ezért a tanulás fele vettem az irányt, valamennyire a játékmenet közbeni fejlesztetési pontok szétosztásának valósággá tevése mentén mert az is le tudja kötni a figyelmem, így a  nehezebb problémákat megoldani és mélyebbre ásni egy problémába szintén szokásommá vált. 

A filmekből, sorozatokból… meg mindenhonnan az hangzott sokáig: hogy valaminek mesterévé válj 10.000 órát kell eltölts benne, ami kb. 59,5 hét, közel tizennégy hónap. Lehet igaz, de nem ez a cél, az hogy megértsem egy rendszert, hogy tudjam mihez kell nyúlnom, ha gond van, vagy hogy tudjam azonosítani ha funkcióhiba, vagy én tápláltam bele rossz adatot ami felhasználói hiba. Újabban hallottam olyat, hogy ahhoz hogy egy közel pontos alap megértéshez az előbb elmondottak ellenében nem kell több mint 20 óra…  Lehet ez is igaz, igazából nem tudom, viszont azt igen, hogy ha valamit csinálok, és hibázok abból tanulhatok. Ha viszont csak gondolkodok egy problémán akkor fizikailag nem történt semmi. Maximum oxigént fogyasztottam meg hasznos energiát.

Számomra ez épp elég ok arra, hogy ne adjam fel a tanulást, sok-minden van ami érdekel és rengeteg mindennel szeretek foglalkozni. Az egyetlen árnyék amit ez a cselekvés-test hagy maga után az egy éhséget. Ami nem a test éhsége hanem az elméé, egy kis szomjat ami óhajt újabb, jobb információt, egy morzsát amit fel lehet falni. A kérdés már csak az, hogy mint Gondolat-királynak vajon az én index-kártyám mennyire helyes. Még nem tudom, csak azt hogy a megléte ennek az indexnek amin vissza tudok tekinteni, mi volt helyes mi nem az érték. Csinálni valamit magunkért a környezetünkért, valahogy feljegyezni azt, később meg ránézni és értékelni még mindig jobb mint nem csinálni semmit, vagy a rosszabb eset csinálni valamit de nyom nélkül. Kicsit olyan mint a semmit csinálni.

Mindannyian rendelkezünk egy belső univerzummal ami valamerre haladni akar, ami valamit tenni akar, ha Gyermek-úr és a Gondolat-király teljesen szabadjára vannak engedve korlátlanul lefoglalhatnak apró-cseprő dolgokkal, még a nem fontosból is lehet életbevágó.

Ha ebben az univerzumban van könyvtár és jegyzetek adatbázisba foglalva akkor vissza lehet keresni, és kiderülhet hogy az urak tévednek… meglehetősen sokat.

Befejezésül meg lófütyi mindazoknak a szemére aki túl-érzékenynek tart, meglehet ők az érzéketlenek.

 Nekem így segít a tisztán látás ebben a kezelhetetlen fülzúgásban, és így vált a fejlődés a legjobb eszközzé annak feldolgozásban.

Jövő héten már egy kisasszonyt szeretnék bemutatni ebből az univerzumból. Az ö tevékenysége talán a legerősebb.

Ha tetszett az epizód és támogatni szeretnéd a podcast működését: 
like, share, értékelés a kedvenc podcast appod-ban rettentően sokat segítene.

Jövő héten jelentkezem újra.