Hello Világ!

Szomorú őszies idő van, és szeretném Viccmestert rávenni, hogy függetlenítse a kinti hangulatot a bentitől.

Van olyan, hogy nyugodtnak kellene lennem mikor dühös vagyok és olyan is, hogy dühösnek mikor nyugodt vagyok.
Elvárt dolog, hogy adott helyzetekben ~“megfelelő” módon viselkedjek, mert annak úgy van rendje.

bekezdés

Meglehet a kapcsolat amit látni vélek közelében sincs a valóságnak, mert meg lehet támasztani 
de meg is lehet cáfolni az előbbi kijelentéseket.
Bárhogy nézem olyan pozícióba teszi ezt a fülzúgós mizériámat
amivel többeket láttam verekedni, nemcsak magamat.
Kicsit úgy képzelem ezt mint a kvantum szuperpozíciót ami egyszerre képes igen és nem lenni.
Mivel azonban elméleti fizikus se vagyok jobbnak látom ha saját körömbe maradok.

a miért

Az előző epizódban említettem, hogy agyam homálya feszültségeket tárolhat, hasonlatként a golyóstoll rugóját hoztam annak előtte.

Ha Viccmester munkájával van elfoglalva, de van a “nem teljesen jól” valami, ami ott munkálkodik a háttérben, akkor ö állandóan keresgél, hogy mivel van a baj, és ez önmagában okoz feszültséget. Ha meg mindenhova nyúlni akar, de semmin nem talál fogást… 
Ilyenkor munkálkodik és mindenféle dolgot felvethet, - ezzel van a baj, vagy azzal,  - zsonglőr ügyességével dobja az érzelem gombócokat egymás után, egy idő után ez a folyamat válik részévé a “nem teljesen jól”-nak.
Ezt a feszültségtárolás az én rugómon, nem szeretném ha csőre töltött fegyver részévé válna. Fegyvernek és főként pusztítónak, nem áll szándékomban helyet adni.

kifejtés

Verekedni egy gonddal: mindez amit idáig elmondtam leírja mire gondolok. Tovább kiegészítve ezt, megszámolhatatlan éjszakát töltöttem el úgy hogy a lehető legkevesebbet aludtam, nem bírtam többet, értelmet próbáltam keresni mitől van ez, miért történik velem. 

Ezeken a megszámolhatatlan éjszakákon megesett, hogy úgy éreztem minden ami szembe kerül pofozkodni akar, legyen az ember, legyen az cselekménysor, a tegnap vagy a régmúlt vagy a jövőbeni lehetőségek minden és mindenki bántani akar. Az első változást, még ha nem is nagyot, számomra az hozta, hogy meguntam pofozkodni és meguntam verekedni mindenféle jöttment gondolattal.

Utólag persze könnyű látnom, hogy ez nem volt egyéb mint gondolkodás, a rosszabbik fajtából, Viccmester volt ki zsonglőrködött gondolatokkal, érzésekkel amik nem vezettek sehova, bolyongani futóhomokba megtalálni benne a biztos talajt, a nyugalmat, ebbe az állandó zajba… Mi se egyszerűbb, szokd meg…

Had legyek még egy pillanatig negatív, szokásokat kialakítani azért mert azt várják el, nem olyan dolog amit jónak tartok.
Ugyanez érvényes arra is, hogy csak azért mert elvárt macsóként kell viselkednem… sorolhatnám de a lázadó bennem azt mondja rá, nem, nem kell megtennem, és ha valamit megnevezhetek második szabálynak ez lenne, az erő nem abból fakad hogy mit tudunk eltiporni, hanem abból ha építkezni tudunk a rendelkezésre álló kicsiből is ami nekünk jutott.

Sok helyen találkoztam egy gondolattal, “fake it until you make it”- ami kb. annyit jelent játszd el, míg meg tudod csinálni… ez számomra nem elég,
nem akarok hamis képeket felvázolni, inkább megoldást keresek mindaddig amíg megértem a mi-miért kapcsolatot, és ha van levont következtetés akkor annak fényében meg tehetek lépéseket.

Erre a gondolatra felfűzve nemrég találkoztam egy fogalommal ami a Kaizen, egy japán szó, mely két kandzsiból áll, jelentése: változtatás (kai) a jó (zen) irányába, ami nem csak módszert, hanem gondolkodásmódot is jelent. Alapelve szerint minden probléma egyben lehetőség is a fejlődésre, fejlesztésre. Elsődleges célja nem a felelősök keresése, hanem a kialakult helyzet megoldása, tanulás a történtekből. - ez egy Wikipedia idézés, ami megkapó hisz én a japán ismeretlen barátokhoz hasonlatosan ezzel próbálkozom.

Egy kicsit agycsavargató gondolatnak szeretnék foglalkozni a valóság természetével, legalábbis ami az emberit illeti.
A felvetés viszonylag egyszerű, valóság az amit legalább két személy meg tud figyelni és ki tud benne egyezni, hogy ami megfigyelésre került az mindkettő szemszögéből ugyanaz. Na, ez az én esetemben nem így van, ahogy én észlelem a valóságot az senki más által nem észlelhető ugyanígy és még csak mérőműszer sincs rá, hogy közvetlenül kimutatható legyen mi okozza, minden rendben van velem de mégis valami végleg elromlott… Ez a valóság egy szelete amit én az elromlott hangfeldolgozó egységemmel észlelni tudok, ilyen marad, de úgy néz ki hogyha direkt ezt nem, a közvetett dolgokat már lehet mérni, például a test stressznek kitett hatását, például fitness tracker használatával. Ugyan nem szükséges mindenki számára ilyen eszköz, de mivel a fülzúgás főként hülyeségeket gondoltatott velem, az adat biztosságára könnyebb és egyszerűbb is támaszkodni. Másként mondva ha az érzés azt mondja nem jó, de az adat azt, hogy javarészt rendben van, könnyebb holnap is helyesebb döntéseket hozni. 

összegzés

A valóság és annak rendje rétegekkel van tele,
bár ezeknek a rétegeknek nem kellene behatással lenni a mindennapokra, de egy olyan kaotikus rendszerben élünk amit sokkal korábban hoztak létre elődeink, amire annyi behatásunk van, hogy maximum továbbcsiszoljunk amit tudunk, amolyan finomhangolást hajtunk végre. Lehet az beszédtechnika, írás, szépség megmutatása például művészet által vagy kütyük adminisztrálása esetleg mások meghallgatása. Kinek mire van kapacitása.

Fülzúgással meglehet a legalapvetőbb dolgokat kell újratanulni.
Úgy is mondhatnám meg kell tanulni amit már megtanultunk, ami nem kis feladat.
De ebben a kaotikus rendszerben amit Életnek nevezünk Viccmesternek legtöbb esetben nincs egyébre szüksége mint jobb adatra, biztosabb támpontra ahhoz hogy ne mindenféle jöttment semmirevaló gondolatokkal zsonglőrködjön, és ne akarjon mindenfele ellenségeket látni, főként nem ott ahol nincs, hogy ne kelljen pofozkodni végső soron a Élettel.

befejezés

Ha tetszett az epizód és támogatni szeretnéd a podcast működését: 
like, share, értékelés a kedvenc podcast appod-ban rettentően sokat segítene.

Jövő héten jelentkezem újra.