Hello Világ!

Egy olyan világban amiben szép szavak mögé, keser-édes, nyers valóságok vannak zárva, nem könnyű.
Cinikusan, haragvóan gondolkodni és beszélni, megtalálni a zsibbadtságot ahol az érzések távol vannak, könnyebb.
Jóval könnyebb elmerülni a jól konzervált mini adagokban kapható boldogságok hajkurászásában és jóval könnyebb zsibbadtan egy előre megírt játékot játszani.
Jóval könnyebb egy tananyagon végigmenni ami annyira le van egyszerűsítve, hogy azt bárki megértse.
Jóval könnyebb egy listát végiggörgetni amit az ismerőseink osztottak meg, kapcsolattartás címszó alatt.

a miért

Külső dolgokkal, olyanokkal amik elterelnek, elnyomnak, tablettákat beszedni, hogy ne fájjon, hogy könnyebb legyen, tévedés ne essen, remek dolgok, csakhogy nem segítenek.
Ahogy az instant kávé kávé, de csak olyan mintha, jó hogy van és kényelmes, mert felöntöm vízzel és hopp… kávé-ital.

Amikor a jó akarása úgy nyilvánul meg, nesze semmi fog meg jól. Vajon mennyi fér még bele? Vajon mikor lesz elég az olyan minthák-ból és mikor telik be a pohár?
Pláne mivel?

kifejtés

Két kérdés jár a fejemben:

Ittál már igazi kávét?
Ettél már igazán csípős ételt?

Én nem, sokáig, mindaddig amíg rá nem bukkantam podcast-okra, plusz információkra. 
Emberek ahogy beszélni tudnak egy kávé zamatáról… megkapó.
Ezzel azt akarom mondani, ahogy egy frissen őrölt kávét ha elkészítünk dupla eszpresszónak, ahogy a kávé ízén túl még felfedezhetők ízjegyek, ugyanazon a módon valami készítése megmutathatja a rétegeket, a különböző szinte ellentmondások harmóniáját. Ahogy a csípős étel lehet rossz élmény, ami úgy megmozgassa a kalapáló szívet, de az íz és a melegség kombinálva lehet szinte már édes.
Reménykeltő dolog, ha valami ilyen egyszerű, lehet mesterien komplex, akkor van esély rá, hogy a fülzúgásnak van megoldása.
Lehet valami egyszerű, lehet annyira egyszerű, hogy egész végig itt volt, csak annyira szem előtt, hogy nem gondoltam rá.

Ez egy sejtés, sokáig pusztán egy reménymorzsa számomra, de annak elég erős, hogy ne feledkezzek meg róla. Még ha semminek is tűnik, megmaradt egy gondolatfoszlánynak.
Kicsit foszlott, kicsit kopottabb, színtelenebb, talán még dohos is, ez a gondolatanyag, attól még az enyém. Attól még van vele dolgom és lehet meg tudom javítani.
Lehet erősebbre tudom szőni.

Szar dolog, ha magunkat betegnek látjuk, szar ha a tükörből egy elveszett szempár néz vissza. Szar dolog ha a kéz reszket, folyamatosan, nehezen tudunk megfogni bármit és szar dolog ha a hangok amik körülvesznek bántanak. Még szarabb, ha a gondolataink csak és kizárólag a körül mozognak, hogy most éppen hogy vagyok szarul. Ennél még az szarabb ha mások, főként a hozzánk közelállók, betegnek gyengének látnak - annak értékelnek. - Értéktelennek.
Ebben a szarkupacban emlékezni arra, hogy a kezünk milyen finom mozgásokra volt képes, hogy milyen terheket volt képes megmozgatni. -már nem csak sejtés.
Bár ezt a kifejezést nem szeretem, kezem reszketésén mindezekre emlékezve lettem úrrá. Így lett a legelső körben egy kis sejtésből bizonyosság, abból pedig akarat a több a jó tételére. Ma már nem kell uralkodnom semmiféle reszketésen, már nincs mitől reszketni.

Szar dolog ha az elménk sűrű ködben, gondolataink sűrű mély mocsárban taposva, nyirkos-dohos fáradtságban alig bírnak mozogni, a szar benne az, ha az elme csak ezzel tud azonosulni.

Felvezetésnek ez hosszú volt és sötét, nyirkos, talán gúzsba köthetnek az ilyen gondolatok, fölösleges aggódni. Most-már életem mind a 34 évével kijelenthetem, minden rendben.
Utólag most-már könnyebb rendben lenni, amikor viszont a gondolatok ködösek, az érzések örvénylenek, aludni csak úgy ha beájulunk az ágyba és szavaink még nincsenek rá, akkor fura dolog kiejteni a szánkon: jól vagyok.

Mi marad akkor, ha nem akarom öklömet az ég fele rázni, haragvóan szitkozódni? 
- Hagyatkozom hát magamra, ha a gondolataim nem tiszták, majd azok lesznek.
- Ha szavaim nincsenek rá, megírom őket.
- Ha gondolkodnom kell rajta, gondolkodni fogok.

Csak azt tudom, hogyha a boldogság odabent ritkán kapható, szabad odakint kutakodni.
Szabad belemerülni egy játékba, végigjátszani azt. Szabad buta leckéket felvenni, és szabad kis dolgoknak hagyni hogy élvezzük őket most, nem holnap, nem tegnap.

Ez lenne a negyedik pillér, a magasabb cél, amit el lehet érni.
Cél, hogy jobbá váljak, mindegy éppen mi van, hogy az érzéseim közel legyenek a gondolataimhoz, a cselekedeteim azokat tükrözzék.

Kicsit másként fogalmazva a célokat, lebontva, kisebb elérhetőbb távolságra helyezni, érdemes, ha másért nem, hogy tudjuk hol tartunk, meddig értünk.

Zárásként pedig egy összegzés:

Munka a jólétért,
Figyelem az egészségért,
Fejlődés nem csak magunkért,
és célok az irányba maradásért, hisz tévelyegni nem jó dolog.

befejezés

Ha tetszett az epizód és támogatni szeretnéd a podcast működését: 
like, share, értékelés a kedvenc podcast appod-ban rettentően sokat segítene.

Jövő héten jelentkezem újra.