Hello Világ!

+Rászokni az igaz ízére+

Kapcsolatok hálójában, ha az olyanok amik nem vezetnek sehova, a nemek hiábavalóságokra már jelen vannak, jelentheti, hogy marad elég hely kísérletezésnek, azaz ha a lehető legtöbb hiábavalóságot sikeresen elhessegettük, mindezt emelt fővel, marad ami értékes.

Ott kezdeném a mai epizódot, hogy a bűnagy akaratmotor megléte nem ok semmire, merthogy ha már a motor megvan és a belevaló üzemanyag készítése jobban működik, csakhogy a motor ereje nem tudni hova és miként adódik le, mi van akkor? potya munka volt? 

a miért

Fölöslegesen bonyolultnak tűnik, kicsit olyan  mintha egy nagy tömegű valamit kellene szétszedni. Szálakra, de se az eleje, se a vége nincs meg ennek a szálnak, még-csak nem is szétszálazható valaminek néz ki. Tömör valami amiből nehéz kibabrálni az a fránya szálat.
Na-de, ez nem jeleni azt, hogy nem próbálom meg.

Úgy is mondhatnám, ez a bűnagy akaratmotor első pillantásra tűnhet olyan valaminek ami vagy van, vagy nincs.
Kezdetleges fejtegetéseim alkalmával találkoztam olyan kijelentéssel:
- az te vagy, azt te tudod, főleg így -
Utólagos kérdésem erre, vajon ki válaszolt olyankor, Lehet nem is számít.

A feltételek adottak, az én esetemben mindenféle figyelemelterelés nem működik, a bogyók még inkább távol helyeznek az érzékeimtől, az alkohol végeredményben csak rosszabb állapotot idéz elő, a hallásspecialista által adott készülék aminek csillapítás lenne a dolga már csak olyan hangerőn működik ami nagy eséllyel halláskárosodáshoz vezethet- szavával élve kontraproduktív.
Nem túl biztató a dolog, de meglehet ez volt a könnyebb út… amin mások jártak, meglehet ez csak barangolás volt.

Vánszorgás egy zsákutcában aminek a végén egy táblán ennyi áll: Út vége! - alatta apró betűkkel, ami nem működik, nem jó!

Most legalább tiszta a kép. Vissza az út legelejére, kitalálni mi működik ezúttal úgy, hogy nincs semmi kétes iránymutatás, akarattal mivel más nincs, csakhogy most legyen hajtáslánc, az meg legyen egy olyan vázon ami elbírja.

Ez lenne a cél.

kifejtés

Jobb híján ebből kell dolgozni, orvosi, félorvosi segítségeket és lehetőségeket kimerítettem.

Mondok valamit, ha kiapad az ilyen fajta kapaszkodók lehetősége, oda kell nyúlni ami maradt.
Ahhoz a kopott, fáradt, vánszorgó valakihez amivé a keresgélés közben váltunk. Ha ez a valaki nem elég ahhoz, hogy egy szöveget olvasson és értelmezni tudjon, mert rosszul van, akaratot kell érvényesítsen, hogy megtörténjen a szöveg olvasása és értelmezése.
Ha ez a valaki fizikai terhelést még bír ugyan, de a mentálisat már kevésbé, akkor az elmét kell trenírozni, hogy az elme ugyanannyi hanem több ellenállással bírjon mint a test.
Ha ugyanez a valaki, legújabb identitása megtört, elveszett, lehet több gyengédségre van szüksége.

Meglehet ez a legfontosabb mindegyik idáig fejtegetett pont közül. Ha egy betegség válik az identitás legmeghatározóbb részéve… nehéz már visszamenni bármilyen út legelejére, egyszerűbb a vánszorgás zsákutcákban, az legalább ismerős. 

Csakhogy megtenni azt az utat amit már megtettünk ezerszer, semmi változás, semmi új lehetőség, se új perspektíva, ugyanaz mint semmit tenni, vagy csak úgy tenni mintha.

Innen nézve a nehezebb út az ahol találkozhatunk a megértések sokszínűségével, másként mondva ha újabb, másabb szemszögekből nézünk meg valamit, kicsit mindenhonnan másmilyennek tűnik.

Azt megtehessük, hogy a táblát figyelmen kívül hagyjuk, mögötte kezdünk olyan járatlan utakat keresni amin más idáig nem volt. Veszíteni nincs mit legfeljebb vissza kell térni a zsákutcának tűnő valamibe.

Még így is túl bonyolultnak hat, úgy tűnik, hogy az akaratmotor mindegy milyen üzemanyagot használ elműködik, ilyen szempontból semmivel se másabb mint az észlelhető idő múlása. Könyörtelen, makacs, nem kérdez és nem válaszol csak halad szakadatlanul előre, nem tudni miért és hogyan csak azt lehet tudni róla, hogy vannak változói, van olyan ahol lassabban halad máshol meg gyorsabban, de az irány mindig előre.

Mivel olyan helyen vagyunk ahol más még nem volt ezért jobb híján körülöttünk levő dolgokból kell csinálunk ebből a zsákutcából járható utat.

Egy apró megfigyelést beszúrnék ide, az olyan megfogható dolgokat amit mi magunk készítünk jobban ismerünk és sokkal jobban ragaszkodunk hozzájuk. Ellenvetése ennek meg az, hogy mindegy mit készítünk könyörtelenül mulandó, például egy jól elkészített espresso zamata, volt és nincs, csak egy pár pillanatig létezett.

Ha ebből a szempontból nézzük a betegséget mint identitást, akkor meglehet hogy egy alapvető működést, egy kimerevedett pillanatot tapasztalunk, ez persze nem zárja ki azt hogy az észlelés, jelenesetben a hang feldolgozása meglehet örökre elromlott.

Ez van, nyilvánvalóvá vált vánszorgás közbe. A kérdés tehát az, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Amire a még nyilvánvalóbb válasz || semmit ||.

Csakhogy ez nem elég. Olyankor mikor szempár tekintetében vagyunk a semmi nem tud elég lenni, ehhez a szempárhoz tartozó személy mindig válasz vár, vagy ötletelni kezd mit tudna segíteni. Nehéz nemet mondani, ha nem kért segítségről van szó, de még nehezebb üres, semerre sem tartó utakon szaladgálni. Talán nem mindig nyilvánvaló de egy nem erre, az ami tényleg segít.

Ez egy olyan igazság aminek a nyilvánvaló kommunikációját még mindig nem találtam meg. Legfőképp azért, mert legtöbbször a fogadó fél arroganciának veszi a nemet, jól nem sok esetben jöttem ki ilyen párbeszédből. Na de nem számít. Mindez mulandó mint az előbb említett zamat. Pillanatok amik érdemben semmit nem tesznek hozza az életnek nevezett dologhoz, hacsak nem hagyjuk neki. Ha viszont az ilyen nem kért tanácsoknak, és segítségnyújtásoknak igent mondunk minden szembejövő hamis ígéretet elfogadunk, ott találhatjuk könnyen magunkat ahol meglehet nekünk semmi keresnivalónk.

Ott folytatnám a mondandómat, hogy minden és mindenki változik, remek gondolatok a stabilitás és az állandóság, jó lenne ha az tényleg egy dolog lenne, de mindegy hova tekintek nem találok ilyen dologgal. Minél többet gyakoroljuk az akaratunk érvényesítését, úgy hogy az ne bántó legyen mások számára, annál jobban megérthessük kapcsolataink milyenségét. Az olyan kapcsolatokban amikbe rengeteg órát beleöltünk, annak ápolásáért dolgoztunk a legértékesebbek.

Mindebből következhet az, hogy már rendelkezünk egy valamilyen magatartással. Ha másokkal szemben tudunk vánszorgás közben türelmet, fegyelmet és odafigyelést gyakorolni, teszem azt hosszú távon, minőségnek nevezni, nem túl elrugaszkodott gondolat. Ezt a minőségét magunkkal szemben alkalmazni, kölcsönöz a jellemnek egy jobb magatartást. Ez a magatartás meg vezethet oda, hogy önmagunkat értjük meg jobban általa és ugyanezt a magatartást eleget gyakoroljuk válhat a jellemünk legfőbb identitásává. 

Ha ha mindehhez kíváncsiság társul, akkor szívesebben kísérletezhetünk új dolgokkal, amibe beleférhet pár nem kért “segítség”.

Ilyen szempontból ez lenne az akaratmotor hajtáslánca, ami képes a motor erejét rávezetni a kerekekre.
Hogy mik a kerekek arról majd egy másik epizódban.

Záró gondolatként és az epizód lezárását így követném el:

Ha az akarat megvan valami jobb készítésére és bőven van már hely, idő hagyva a kíváncsiságnak akkor, hogy hányszor tettünk meg egy utat, ha végül eredményt tudunk produkálni, már nem számít.

Ha mindezt megfelelő keretek között tesszük, ki tudunk segítség nélkül mozdulni a rosszullét állapotából. Az idő mozgására hagyatkozva, minden változik, ebbe a változásba, úgy vélem jobb részt venni mint kimaradni belőle.

Ha tetszett az epizód és támogatni szeretnéd a podcast működését: 
like, share, értékelés a kedvenc podcast appod-ban rettentően sokat segítene.

Jövő héten jelentkezem újra.